Csipkerózsa

Csipkerózsa gyűjtőnéven foglaljuk össze mindazokat
a vadon élő   (újabban kultúrákban  is termő)   rózsafajokat,  ame­lyeket   vadrózsának,  gyepűrózsának, ebrózsanak   és  még   több más  néven  is  ismerünk;  bogyóraemlékeztető  termésüket  pedig csipkebogyónak,   csipkének,   hecsedlinek,  bicskének, csitkenyének  nevezzük. Mind   a nálunk legjobban   elterjedt   vadrózsafajta  mind pedig annak   rokonfajai   hegyvidékeink   kopáros,   cser­jés domboldalain, erdők szélén, legelőkön élnek;  más vidékeken
pedig    sövénynek      is   ültetik . Jelentősebb   tömeges termőhelyei : Hegyalja, az Abaúj-Tornaihegyvidék,   a  Bükk,   a  Mátra, a Cserhát, a   Börzsöny, a Pilis, a  Bakony   és   a   Balaton-felvidék.   Eze­ken   a   hagyományos termőhelyeken, de   az   ország   más  vidékein   is  (pl.   a Hortobágyon)   már  több  csipkeró­ zsa-kultúra  létesült. A   cserjék   2—3   m   magasak,   ágaikívesen hajlók, tüskések. Leveleik 5—7 levélkéből      összetetten     szárnyasak. Virágaik   3—4     cm   átmérőjűek,  szir­muk     fehér   vagy   halványan     pirosló;  májusa-júniusban         nyílnak. Álbogyótermésük   amelyeket közönségesen  „bogyónak" nevezünk megközelítően   tojás,     körte   vagygömb      alakú,   gyakran     pedig   ovális,  1,5—3   cm   hosszú,   húsos   falú,   kevés nedvű,      éréskor   kezdetben      világos,majd     egészen    meggypiros     színű,   jellemző    savanykás,      aromásízű.   Belsejében    több ,   búzaszemnyi      aszmagtermés       —   közönsé­gesen    „mag "     —   foglal  helyet,   amelyeket   merev,   szúrós hegyű szőrök     vesznek    körül.   A  csipkebogyó      augusztus    végétől   piro­sodik,   illetve  érik.
A   csipkebogyó   már   régen   magára   vonta   az   emberek   érdeklő­ dését.    Az   ókori   népek    is   nagyra   becsülték,   de   nemcsak   mint ínyenc készítményekhez  való gyümölcsöt,  hanem mint többféle,
különösen       a   sorvadásos     betegségek     hatásos     gyógyszerét     is. A    csipkebogyó     igazi  értékét   a  modern   tudomány        kutatta   fel, kimutatva,  hogy több   C-vitamint tartalmaz ,  mint  bármely más vad    vagy   kerti   gyümölcs,     valamint     bármelyik     főzeléknövény.
 Még    a   tetemes   C-vitamin-tartalom       hírében    álló  citroménál   is tízszerte   több    a  csipkebogyó     C-vitamin-tartalma.    A    C-vitamint     szervezetünk     nem    nélkülözheti,     mert   hiánya
legyengülést,      betegségekkel      szembeni     fogékonyságot      és   skorbutot   okoz.  Járványok       idején,  különösen     influenza    ellen  a  szervezet    el­lenálló-képességét       C-vitamin     fogyasztásával     eredményesen       fo­kozhatjuk.      A   csipkebogyó      különösen     télen    —    amikor    nem
juthatunk      friss  gyümölcshöz      és  főzelékhez    —    érdemel     nagy megbecsülést,       mert   akkor   szinte   egyedüli   C-vitamin-forrásunk.  A    csipkebogyónak       nem    csupán     a  0,5— 1,0%-ot      kitevő   C- vitamin-tartalma   jelenti   egyedüli   értékét,   mert   ezenkívül   még
más   olyan   anyagokat   is tartalmaz ,   amelyeket   az   ember   szerve­zete szintén kitűnően hasznosít:  10—20% cukrot,  10 % pektint ,  3%  alma-  és  citromsavat,  vasat,  magnéziumot,   meszet,  illó-  és
zsírosolajat,   cseranyagot,   nyomokban   pedig   még          A-,   B-,   K-   és P-vitamint      is.
 A   csipkebogyó drogja kétféle alakban   kerül a kereskedelembe: egészben      egyszerűen     megszárítva      (Cynosbati fructus    cum   séminibus),    valamint     felhasítva,   magvaitól,     szőreitől    megtisztítva  „csipkehúsként"         (Cynosbati   frudus    sine   seminibus).
A    csipkehús    árunak    azért   megfelelően     magasabb     is  az  ára, hiszen   az   a   magvaktól   és   a   kellemetlen   szőröktől   megtisztított, hatóanyag-tartalomban           megközelítően      még    egyszer   olyan   dús . A   vásárló   dolga,   hogy   milyen    célú   felhasználásra,   melyik   áru­
fajtát    kéri.  A    csipkebogyó      felhasználási     céljának     és  módjának       igen  tág tere van.  Gyakran teaként fogyasztják,  de készítenek belőle ízt, bort ,   pálinkát ,   likőrt,   mártást   és   levest   is.
A    csipkebogyó-készítmények   azonban     nem     csupán     erősítő, üdítő és élvezeti  célokat   szolgálnak,  hanem gyógyítanak is,  kü­lönösen   vese-  és   hólyagbajokat.   Említik   még   jó   hatását   magas vérnyomás,   bólhurut,           hörghurut,   epe-   és      májzavarok       eseté­ben   is.
Az   ipar,   a   csipkebogyó   célszerűbb        és   változatosabb      felhasz­ nálhatósága   érdekében,   cukorral   dúsított   szörpöt   gyárt   belőle. A    csipkeszörpöt     a   gyógynövény-szaküzletek            és   az   élelmiszer­ üzletek     hozzák   forgalomba.
Viroma  néven   magnéziummal   dúsított     diétás   csipkeszörp      is kapható az üzletekben, amelyet az érrendszeri megbetegedésben szenvedők       használhatnak        jó  eredménnyel.   Ugyanez           a  készít­
mény      cukorbetegek       által   fogyasztható   változatban   is   van   for­ galomban.   A   csipkeszörp   sportolóknak   is   igen   hasznos.   A    csipkeszörp      szikvízzel,    de  kútvízzel     is  kitűnő    erősítő    és
üdítő   ital .   Csipkeszörpöt   meleg   vízhez   adva,   perceken   belül  jó csipketeát   nyerünk.   2—3  pohárnyi   csipkefröccs  vagy   2—3  csé­szényi     csipketea   fedezi    a   napi   C-vitamin-szükségletet.    A    csipketeát      vagy   a   csipkeszörpöt      számos      ipari   üzemben védőitalként   is   fogyasztják   a   dolgozók,        öregkorban   az   állandó jó  közérzetet     a  csipketea     vagy    a  csipkeszörp     elősegíti.
A   csipkebogyó   fejlődésekor   kezdetben   zöld,           majd    sárga,   ké­sőbb   világos-   és   végül   sötétpiros   színűvé   válik.   Gyűjtése   rend­szerint     augusztus      vége   felé  kezdődhet,       mert    akkor    már    sokbokron       egyöntetűen       világospiros     bogyó    található .    A   bogyók
ilyenkor      még   kemények,   tulajdonképpen             még   csak   félérettek. Ebben   a kezdeti érettségi állapotukban tartalmazzák   a legtöbb C-vitamint,   valamint   ekkor   dolgozhatók  fel  hasított ,  magtala-
nított,     majd    megszárított      csipkehússá.      Később,     az  erősebben érett,   esetleg    már   puhulni   is   kezdő   bogyó   hasításra   már   nem alkalmas,       azt  egészben   kell   megszárítani.    Mivel   a   csipkebogyóáru   értékét   hatóanyag-tartalma,   tetsze­tős    színe   és  alakja   szabja   meg,    gyűjtését,   feldolgozását,       szárí­tását ,    csomagolását       a  legnagyobb      gondossággal       és  szakszerű­
séggel    kell   végezni.    A   vidéki    felvásárlóknak      jól  kell  megszer- vezni a munkát ,  hogy a szükséges időre a gyűjtők rendelkezésre álljanak. Ki kell oktatni őket,  hogy csakis a már megpirosodott,
ép,    egészséges    bogyókat     gyűjtsék,    mégpedig      kocsány     nélkül. A gyűjtött csipkét lehetőleg         hátikosárban      szállítsák   az  átvevő­ helyekre,   mert   abban   nem   zúzódik,  nem   törődik   meg,   mint   a zsákban.    A    friss  bogyót    az  átvevőhelyen       nem    szabad     huzamosabb
ideig zsákokban tárolni, sőt még nagyobb halmokban sem, mert a  gyümölcs  bepárásodik,   bemelegszik,           megpuhulhat ;   hasításra már  alkalmatlanná  válhat .   Különösen        azoknak     a  felvásárló   szerveknek      kell  jól  felké­ szülni   nagyobb   tömegű   friss   bogyó   tárolására,   akik   nyers   álla­ potban fogják  a feldolgozó üzemekbe elszállítani.  Hűvös raktár­ban     vagy   pincében,      legfeljebb   tenyérnyi     rétegben     kiterítve, naponta      legalább    egyszer    óvatosan    átforgatva     tárolják   az  el­
szállításig.   A   zsákokba   való   csomagolásnál,   a   kocsin   való   szál­lításkor is kíméletesen kell eljárni,  hogy ne törődjön a gyümölcs, mert sérülten útközben megcefrésedhet,  de  meg   is penészedhet.
Csipkehús   előállításával   ez   idő   szerint még csak néhány   szö­vetkezet     foglalkozik,    nagy    részük   frissen   vagy   egészben    meg­szárítva adja  át   a   bogyót.  Mivel a húsáru   előállítása jövedelme­zőbb   az   egész    bogyóáruéval   szemben,   egyre   több        szövetkezet igyekszik   megfelelő  hasítógépet   beszerezni.  A gépek   munkájával szembeni követelmény, hogy hosszában hasítsák ketté a bogyót,
valamint   a   magoktól is tökéletesen   megtisztítsák anélkül,  hogy a   termésfelek     összetöredeznének.
 A   csipkehúst     gondosan   kell    megszárítani,   mert      ez   döntően befolyásolja   az   áru   minőségét.   Szellős,  tiszta  padláson   kell   szá­rítani,    az  anyagot     legföljebb   1—2    ujjnyi  vékony     rétegben    ki­terítve .  Nem  szabad  a padlás padozatára teríteni  akkor,  ha az nincsen  kifogástalanul   letapasztva,  mert   a   poros  padozattól   az áru    bevonódik,      teljesen   értéktelenné     is  válhat .  Ha   a  padlás poros, okvetlenül papírt   vagy   ponyvát   kell   teríteni .   Kora   ősz­
szel,   amikor    a  csipkehús   készül,   még     a  nap   melegét    is   jól   fel lehet  használni  szárításra.  Ehhez megfelelő mennyiségű szárító­ keretre   van     szükség.
Kb.   4   kg   friss   bogyóból   lesz  1   kg   száraz   húsáru.   Hozzávető­
legesen    egyforma     a  gyümölcshús   és      a  mag   súlyaránya. A   csipkehúsból   kirostált   mag      (Cynosbati   semen)    is   értékesít­hető,  azért   a   szőröktől  és  a   gyümölcstörmeléktől  meg  kell tisz­
títani   és   szintén   megszárítani.   A   csipkemag   a   növény   szaporí­ tására,   valamint   összezúzva   állati   takarmányként   is   értékesít­hető ;  főleg   sertésekkel    etetik.   Tartalmaz :     0,3 %   illóolajat,   8%
zsírosolajat,     lecitint,   vanillint,    cukrot,    E-vitamint.      Főzetétgyógyszerként        hólyagbántalmak         ellen  ajánlják. A   feldolgozás   folyamán       fémekkel,     a  legvalószínűbben       pedig vassal    érintkezik     a  bogyó,    pedig    a  vas   oxidja   erősen    bontó hatású   a   C-vitaminra.  Ezért igen fontos,  hogy a   gép   hasítókése a   legjobb   minőségű   rozsdamentes   acélból   készüljön;   a   szárító­
keretek   drótfonata  pedig   szigetelőül  vízüveggel  legyen bevonva.    Az    egész    bogyót     ugyanolyan      gondosan      kell  megszárítani, amint   azt a   csipkehúsnál leírtuk.  Vékony rétegben   kiterítve   —szinte bogyót   bogyó  mellé  helyezve—   heteken  belül megszárad,
míg   vastagabb      rétegben   kiterítve   a   száradás   hónapokra   is   ki­ nyúlhat, közben   pedig   az   árut   a   megromlás veszélye fenyegeti. Különösen jelentős a veszteség,  ha a megszáradás a tél beálltáig
nem fejeződhetett   be ;  a   bogyót akkor már csak   a tavasz melege fogja   megszárítani.   Időközben   a  bogyó    megfagyhat,   de   a    cse­repek   között     a   padlásra   behatoló     hó   is   belepheti.   Ezeknek    a kedvezőtlen       körülményeknek          következményei:         az  áru   megpenészedése,  tetszetős  színének  az  elveszítése lehet.  Ahol lehet­séges;   a   késő  őszi   időkben   gyűjtött    bogyónak   mesterséges   szá­ rításáról kell gondoskodni. Szárítás céljára jól megfelel a Farmer terményszárító,   esetleg   fűthető   helyiség,   ahol   ugyancsak   kere­tekre   kiterítve   lehet   szárítani.  Kb.   2   kg   friss   gyümölcsből   lesz  1   kg   száraz   bogyóáru.
 Termesztése.     Az    érett   vadrózsatermésekből         kigyűjtött     aszmagokat       azonnal,     még   ősszel   el  kell  vetni.   Vagy    szabadágy­ba    40  cm    sortávolságban,      vagy   pedig    ládába    nedves    homok­kal    rétegezve,    a  szabad    földbe   süllyesztve    a  fagynak     kitenni,
s   majd    csak   tavasszal   elvetni.  A tavasszal kicsírázott   magvakból őszig már állandó helyükre
ültethetők      a  növénykék.      A   kiültetés   3  m   növénytávolságban történjék,      hogy    a  kultúra    művelhető,       majd    4—5    év   múlva pedig   a   termés   könnyen   szedhető   legyen.    Más növényekkel nem hasznosítható területeken, illetve   tala­ joko n    is   jól  megél  a  csipkerózsa.

Csalán

 Csípős   osalán,   nagy   csalán,   kétlaki   csalán, 
A   csalánfélók   (Urticaceae)   családjába tartozó ,
az ország   egész területén   előforduló,     sokszor    erdők  aljnövényzeteként  is nagy tömegekben élő,  kétlaki,  évelő   növény.  Minden   szerve  fullánk-  szőrökkel      borított ,   ha    testhez    ér,   égető,    viszkető  fájdalmat okoz. Oyőkértörzse   hosszú,
 kúszó, elágazó, hengeres, barázdált, bar­nássárga.
Szára  1 méternél magasabbra is megnő, egyenes,
egy­szerű,    négyélű.      Levele    nyeles,   lemeze
szíves  tojásdad  vagy lándzsás,   hosszan     kihegyezett,   durván      fűrészes    szélű,   szíves
vállú . Virágzata     füzérszerű.
A csalánnak a leveleit  és a   gyökérzetét   kell
gyűjteni.  A levél­ gyűjtést  célszerűen  úgy végzik,
hogy   a  szárat   az   alján   két   ujj közé  fogják, 
és felfelé  irányulóan  lehúzzák  róluk  a  leveleket.
A   gyűjtők  kesztyűs   kézzel      dolgoznak,      s  ujjaikra   kívülről    vas­tagabb   puha   drótspirált   tekernek.   A   drót          megvédi   a   kesztyűt
a  gyors elkopástól,  és  a leveleknek   a   szárról
való leszakítását   is könnyíti.   A levelekhez   szárrész   nem  kerülhet,  legfeljebb   csak   a csúcslevelekkel   leszakadó,  mintegy 5  cm-es   rész   gyűjthető   az áruhoz.   A   csalánlevél   nagy   tömegét        a   lakott   helyektől   távol,   az  er­dőkben gyűjtik,  ahol padlások,  fedett   szárítóhelyek nem állnak rendelkezésre.        Ezért    kvételesen      meg    van    engedve     a  levelek napfényre   kiterített   szárítása   is.   A   leveleket   tisztára   feltakarí­ tott   helyre  kell   kiteríteni,  száradás  közben  gyakran   átforgatni, s   majd   homoktól   és   minden   más   idegen   anyagtól   megtisztítva kell  bezsákolni.  Ponyvákat   is  kéznél  kell tartani ,  hogy   az   éjjeli harmat, valamint az eső ellen védeni lehessen. Beszáradásiará­nya   kb .   5:1 .
   A    drog   (Urticae folium)   glikozidákat,   cseranyagot,   egy   gyan­taszerű     anyagot     (csalánméreg),       hangyasavat,       ecetsavat,     hisz­ tamint , B- és C-vitamint, viaszt, cukrot, klorofillt (növényi zöld) szerves      savakat,     sárga    színanyagot,       glükokinint        (vércukor­ szintet csökkentő anyag), ásványi sókat stb . tartalmaz .
   A    csalánlevél   drogjának   nagyobb    tömegét     klorofill   előállítá-  sara   dolgozzák   fel,   de  igen  jelentős   a   gyógyteaként   való felhasz­nálása     is.  Teáját   reuma,     köszvény,     cukorbaj,     vízkór,    csalán­kiütés,     hólyaghurut,      magas    vérnyomás,      gyomor-      és  bélhurut, bőrkiütések,      vesehomok      ellen,   valamint     vértisztítóként,     vize­lethajtónak,  általános  erősítő­nek,  gyomor- és bélvérzés, kö­högés csillapítására stb . isszák.  Külsőleg      aranyeres     bántal­mak     ellen   ülőfürdőként,      bőr­kiütésekre   borogatóként,   haj­hullás  és korpaképződés,   vala­mint hajzsírosodás ellen mosó­vízként ,     torokgyulladás      ellen gargarizmaként     használják.
 Hajvizet     is  készítenek    belőle.    A    fiatal  csalánlevélből    főze­ léket készítenek,  valamint      fia­tal   állatokkal     —   malacokkal, baromfiakkal stb .   —   is etetik, mivel   vitaminokat és  a   szerve­zet    számára      szükséges     sókat stb.   tartalmaz .     Beumás      bán­
talmak   gyógyítására   a   fajdalmas      végtagokat      friss  csalán­ hajtásokkal       megcsapkodják.    A   klorofill   ártalmatlan      színező­ anyag,      az   ipar   —    likőr-,   cukorka-,     gyógyszer-,     élelmiszer-,
fa-,  papír-,  üdítőszer-   stb .   ipar   —   igen   gyakran   használja.   Ré­gebben      a  csalán   szárát   a  kenderrost     pótszereként      használták. A    csalán    gyökérzetét      (Urticae   radix)    ősszel   vagy   tavasszal kell   gyűjteni,  a   korhadt   részektől,  mellékgyökerektől   és   a        szár­
csonkoktól       meg    kell  tisztogatni.    Beszáradási      aránya    kb .  3:1 . Cseranyagot,  hamujában           pedig    10%   meszet   tartalmaz .   Főzetét    bélhurut    ellen   isszák,   külsőleg   pedig   hajmosásra   használ­ják ,   hullás   és  korpásodás   ellen.   Reuma   elleni   fürdőket   is   készí­tenek     vele.

Bodza

 Fekete   bodza,   fái   bodza.   Sambucus   nigra. A    bodzafélék (Caprifoliaceae)    családjába   tartozó ,   mindenhol elterjedt, helyenként  nagy  állományban        termő  cserje vagy néha fa.
Levele  páratlanul szárnyasán  összetett, rendszerint 
5 levélből  áll. A   levélkék   hosszas   tojásdadok, 
kb.10 cm   hosszúak,   kihe­gyezettek,   fűrészes     fogúak.   Virágzata    az  ágak    végén    álló,  szét­-
terült,  dús  virágzatú   bogernyő. A   virágok aprók,  sárgásfehérek, jellemző , kellemes illatúak ;   május-júniusban  nyílnak. Ter­mése 6—8  mm     átmérőjű,     gömbölyű, feketéslila   színű,  lilás-vörös  vagy zöld   nedvű,   három     csontáru     bogyó.  íze   édes-sa­ vanykás . A   bodzának   üdén   nyíló virágzatát  és
az   érett  termését   kell gyűjteni.    A    bodzavirág       gyűjtését  és  megszárítását nagyon gondosan   kell   végezni, hogy  az  eredeti  szép  világossárga  színét
megőrzött   áru   váljék  belőle.  A   virágzatokat   a   legrövidebb  kosányrésszel   kell  gyűjteni,   nehogy    
az   úgyis   felesleges,    hosszú kocsányok  még   a  megszárítást  is  hátráltassák . Tehát   közvet­lenül az   elágazások   kezdeténél   kell   a   virágernyőket a  kocsányról lecsípni.  A virágzatokat   minél rövidebb
 időn belül meg kell szárítani,  mert   ez   a   biztosítéka  az   eredeti  világos  színük   meg­ őrzésének.  A   friss   virágot   nem   szabad   a   gyűjtőzsákba   erősen   begyömö­  szölni,   mert   összezúzódik,   s       amikorra   megszárad,   már   meg   is barnul .   A    huzamosabb        ideig   zsákban   vagy   halomban   tartott , befülledt     virágokból   sem   lehet    már    szép,   világos  színű   árura  számítani. A szárításra tágas  és jól bemelegedő padlásokat kell kiválasztani .   A   padlásteret   jól   ki   kell   használni,   ezért   célszerű   egymás mellé     ós   egymás     alá   sűrűn    kifeszített    dróttal  vagy  zsineggel behálózni,   s   majd   a   virágzatot   azokra felaggatni.   így száríthatómeg   a   bodzavirág  a legrövidebb   idő alatt  és  
a   legjobb   minőség­ben. A  padlás   padozatára ,  valamint  szárítókeretekre  is lehetteríteni,  de soha-
sem rétegesen,  hanem  a   virágzatokat   szétterülten egymás  mellé helyezve. A   virág   akkor  kellően   száraz,   ha   a   próbánál   a   vastagabb   kocsányok   is  pattanva      eltörhetők.      Kb .   6   kg  friss   virágból   lesz 1   kg   száraz.
 A   drog    (Sambuci flos)  izzasztó    glikozidát,   rutint ,   kevés   illó­ olajat, quercetint, nyálkát , cukrot, cseranyagot, gyantát , kolint, szambunigrin  kéksavglikozidát,  emulzinenzimet  tartalmaz . Teája  hűléses    betegségekben  használt  izzasztó,  vizelethajtó, köhögéscsillapító,  vértisztító  és enyhe hashajtó   hatású .   A   bod­ zavirágtea   sok   embernek   mindennapi   reggeli   vagy   üdítőitala   is,mert  íze kellemes,  még   melegít  is.  A   bodzavirág   borban áztatva annak      muskotályszerű   ízt  kölcsönöz.  A  bodzabogyót     érett   állapotban      kell   gyűjteni.    Szintén  fürtö­sen kell szedni és ugyancsak felaggatva  megszárítani.  Szárítható napon   is ;   nagyobb   arányú     gyűjtésnél   pedig     téglagyári   szárítót célszerű     igénybe     venni.  A    bogyót     „borsszárazra"       kell   szárítani,    majd    a  kocsányokról   lemorzsolni.   A   bogyókhoz   hullott   kocsánytöreket   többszöri szátrostálással   lehet   eltávolítani.Kb . 5  kg   fürtösen    szedett    friss bogyóból   lesz      1  kg  száraz,   kocsányaitól   megtisztított   áru .  A drog    (Sambuci      fructus    v.  bacca)   gyümölcssavakat,  C-, C -(I), és A-vitamint, cukrot,  3% cseranyagot, nyomokban
 illó­olajat,   valamint   antociánfestékeket   tartalmaz .   A   friss   bogyóból  készült     lekvárt,    kipréselt    nedvet     vagy    a  száraz    termésből     ké­szült   teát   enyhe   hashajtóként,   izzasztóként   és   vizelethajtóként használják.       A  bogyókból       bort   és  pálinkát     is   készítenek.  A    bodzacserje     levele    (Symbuci folium)       cseranyagot,       gyantát , szambucin-alkaloidát,   szambunigrin   kéksavat,   valamint   A-pro- vitamint      tartalmaz .     Teáját    reumás      bántalmak       ellen,   továbbá
vizelethajtónak,  izzasztónak, és   lázcsillapítónak  használják. Koszorúér-betegségben   szenvedők               időnkénti   légszomjának  csil­lapítására      is  ajánlják.             

Berkenye

Madár-  vagy veres berkenye. Sorbusaucuparia L.
 A   rózsafólék   (Rosaceae) családjába tartozó ,  hegyvidékeinken tölgyesekben,  fenyvesekben,  bük- kösökben,  cserjésekben,  tisz­tásokon  élőcserje  fa.  Sokfelé dísznövényként  és utak szegélyezésére  is  ültetik .  Levelei    szárnyaltak ;     a  levélkék    lándzsásak, 5—6cm    hoszúak, hegyesek,  szélük
  a   csúcstól   kb .   a   lemez   közepéig   sűrűn
fűrészes.  Virágai  kicsinyek,  fehérek, sátorozó dús   fürtben  cso­portosulnak.   Termése   bogyószerű   csontár,  kb .   1 cm   átmérőjű, sárgásvörös színű,    fanyar,     édeses—savanykás ízű.   Május -
júniusba n     virágzik;   termése   ősz   felé   érik   be.  A   berkenye érett termését   a fürtről le  kell   szedni,  majd  akár napra  is  kiterítve ,   keményre   meg   kell   szárítani.  Kb .   3   kg friss termésből   lesz     1   kg   száraz   áru .
   A    drog    (Sorbi fructus)     szorbinsavat,      szorbitot,     almasavat , cseranyagot, pektint , karotint , C-vitamint tartalmaz . A magok­ban     —    zsírosolajon    kívül   —    kevés   amigdalin     is  van .  A   friss gyümölcsöt        vitamin    pótlására     fogyasztják.     Készítenek  belőle  szörpöt,   gyümölcslét   és  pálinkát    is.   A   megszárított   termés  főzetét     vesekőképződés       és  ál­talában      a   húgyutak    esetében     fogyasztják .  A   gyümölcsből  kivonható szorbitot     C-vitamin     előállítá­ sára,  valamint   a   cukorbetegek  cukorpótszereként        használják.  Szorbit     még     sok   más     gyü­mölcsben is található , de szintetikusan   is   előállítják.   A   ber­kenyevirágból        enyhe     hashaj­tó    és  vizelethajtó    hatású    tea készíthető.      A   berkenyefa     le­vele    teaként ,     az   „orosztea"    (gyarmati       tea)   pótlására     is használható .     

Beléndek

Bolondító   csalmatok,   büind,  disznóbab, csábítófű.  Hyoscyarnus niger.  Erősen mérgező!
A   burgonyafélék (Solanaceae)   családjába   tartozó ,   legelőkön, szennyes,     trágyás helyeken,    egy-   és  kétéves   fajtaváltozatban
termő,     minden     részében    erősen mérgező,      ragadós  mirigyszőrök­ kel borított ,  kellemetlen     szagú, szürkészöld  szín  növény. Gyökere  karó alakú,    fehéres színű,  egészen  arasznyi hosszú.
A  kétéves   változata az  első  év­ben     csupán    tőálló  leveleket  fej­leszt,   amelyek 15—35 cm    hosszúak, hosszúnyelűek, hosszas tojás kerüle-
tűek, durván, majd­nem   karéjosan   fogasak,  húsosak, rövid szőrökkel borítottak ;  fonákukon      a  főerek  szélesek,   fehére­sek, kiemelkedők.
Szára a második évben 50—80 cm magas,  elágazó.
A  szárlevelek    is  öblösen   fogasak,  az alsók nyelesek,  20 cm hosszúak,  a felsőbbek kisebbedők, majd   ülők,   kissé   szárra   futók.
Virágai   rövid   kocsányúak,   lilás erezettel piszkossárga színűek, nagy murvalevelek hónaljábanül­nek. Termése 15—20 mm hosszú, hasas bögre alakú, éréskor leváló kupakkal   fedett   tok ,   amelyet  öt szúrós   fogú   csésze   vesz   körül. A    magok  mákszemnyiek, vese alakúak, szürkésbarnák,   bibir­csesek. A beléndek egyéves faj változata tőrózsában álló leveleket nem hoz,  szára   alacsonyabb, egyszerű,    levelei   kisebbek. Virágzási idejük   május—június ;   termésük   júniusban,   júliusban      érik.

Gyűjtendők:
Rövid   nyélrésszel   lecsípve  a  kifejlett   tőlevelek, valamint   a  szár  levelei. Beszáradási arányuk   kb.6:1 . A   tőlevelek   gyakran   az   eső     által   felvert   talajtól   szennyezet­tek,   ezért   ezeket   a   leveleket  még   frissen   vízzel   le   kell   öblíteni, majd  zsinórra   felfűzve   kell   megszárítani. A drog (Hyoscyami   folium) fő  hatóanyaga  a  hioszciamin, amely a szárítás alatt nagy részben atropinná alakul át ,  továb­bá  a   szkopolamin.  összalkaloidtartalma   0,06—0,17%. Tartal­maz még kolint, egy glikozidát, cseranyagot és nyomokban illó­olajat. A gyökérben kb . 0,08%, a magban pedig 0,05% alkaloida található .
A beléndeklevelet   —   maszlag- és nadragulyalevéllel együttasztmás  köhögési   rohamok csillapítására,  füstölőporok és ciga­retták,   valamint   fájdalomcsillapító   és   bódító   hatású   gyógysze­rek  készítésére   használják. Bégebben  a  patikáink   tartották  a reumás   fájdalmak   elleni  bedörzsölőszerül  használt  „beléndekolajat",  amely táblaolajban kifőzött   beléndeklevelekből  készült. Vattába itatva    fájós,  odvas    fogakba    is  helyezték.  A   lókupecek   beléndekmagot   adtak   be   a   lovuknak,   hogy   leg­alább  az  eladás alatt leplezzék a  kehességüket. A   vevők   még meg is futtatták a lovat anélkül, hogy kehességük megmutatko­zott   volna. A   középkorban   boszorkánykenőcsöt   és   bájitalt   ké­szítettek   beléndekből.   A   beléndekmag   mákhoz   keveredve   már gyakran   okozott   súlyos   mérgezést.   Mivel   a   mezőgazdasági  kul­túránk   fejlődésével a  beléndek   is   kiveszőfélben   levő gyom   lett ,
időnként   termesztéssel   fedezzük   szükségletünket. Termesztése. Tápanyagokban, gazdag, nyirkosabb,      közép­ kötött talajt   igényel.   A   kétéves  fajváltozatát   érdemes  termeszteni,   mivel   lényegesen   több   levéltermést  ad,   mint   az   egyéves. Magját  télen  ki  kell  fagyasztani,     majd   tavasszal  35—40 cm
sortávolságban   állandó   helyére   el   kell   vetni.   Megfelelő   időben  kb. 30 cm   tőtávolságra    ki  is   kell  egyelni.  Célszerű   sorjelzővel (pl.  mustárral) vetni. Az  első  évben    a   kifejlett   tőleveleket   kell   gyűjteni,   amelyek nagyok,      dohánylevél   módjára  zsinegre felfűzve   is  megszárít­ hatok.  A második évben  a növény dúsan hoz lombleveleket.  Áldottfű,   áldott     bogáncs,   keserű    bogáncs.   Cnicus     benedvUus L.   Fészkesvirágzatúak   (Compositae)   A   Földközi-tenger   mellékéről   származó,nálunk   vadon   nem termő,   minden   részében  rendkívül   keserű   ízű,  egyéves növény.
Nagyban       termesztjük. Szára    jó   talajban 1  méterig    is  megnő,  elágazó, ötszögletű, tövén 1—2   ujjnyi   vastag,   szívós,   alul   sertés,   felül   ragadós,   mi­rigyes szőrökkel  borí­tott .   Levelei szórt  állá­súak,  10—30 cm hosszú­ak,    molyhos—szőrösek, hosszas,     lándzsás    kerületűek,  öblösen   fogasak vagy      hasogatottak ,  alfogak     szúrós  hegyűek, a felsők a száron röviden lefutók.    Virágfészkei  a hajtások   végén    állnak, tojás   alakúak,  3—4cm szélesek  gallérleveleik szúrósak  A   virágok   sár­gák;    júniustól    nyílnak. Kaszattermései kb . 8 mm hosszúak,   hengeresek, görbültek, sűrűn  mély bordájúak  serteszőrűbóbit a    mellett   mégkeskeny,       fogas     élű    koronáeska  is     szegélyezi     csúcsukat. A   növény   hajtásának   felső,   30—40cm    hosszú    virágos,   leveles részeit,    valamint az  oldalhajtásait kell  begyűjteni. Learatásaután  még  dús sarjúhajtásokat  fejleszt. Szigorúan  árnyékos helyen  szárítandó,  mert  napfényre  rendkívül érzékeny,  hamar kifakul.  Kb .5  kg  frissből   lesz  1  kg  száraz   áru . A    drog   (Cardui    benedicti   herba)    knicin   glikozidikus     keserű­
anyagot,      sok   nyálkát ,   8%    cseranyagot,   gyantát ,   nyomokban  illóolajat,   nikotinsavat   stb .  tartalmaz .   Fontos  likőripari   nyersanyag.   Teája   étvágyjavító,   emésztést serkentő,   epehajtó,   sárgaság   elleni   hatású .   A   termése   25 %  szappangyártásra   alkalmas    zsírosolajat     tartalmaz.  Termesztése.     A   benedekfű     termesztésére       laza  homoktalajon kívül   minden   másfajta,   jó      erőben   levő   talaj   megfelel. Magját     április   elején   60   cm   sortávolságban      állandó    helyére
vetik ,    majd    a   növénykéket    30   cm    tőtávolságokra egyelik. A    magokról     a szőrbóbitákat       elvetésük    előtt  le  kell   koptatni . A    növényt     virágzása     kezdetén     kell  learatni,    majd    szigorúan napfény kizárása mellett kell megszárítani,  ősz felé rendszerint másodszor  is  aratható .

Bazsalikom

 Németbors,   királyfű.   Ocimum   basüicum
   Az    ajakosvirágúak       (Labiatae)  családjába     tartozó ,   Ázsia, Amerika  és  Afrika  melegebb   vidékein   honos,  sokfelé     nálunk is  nem   csupán    kertekben,  hanem     nagyobb    területeken     is termesztett,  kellemes   jellemző   illatú,   egyéves fűszernövény. Szára    fél  méternél  is  magasabb,  négyoldalú, bokrosán el­
ágazó.   Levelei   nyelesek,   lemezük  4—5   cm    hosszú,   széles  vagy keskenyebb      tojásdad,    hegyes,   húsos, gyéren      fogacskás     szélű,   kanalasán behajtott .     Virágai    laza   álfüzérben állnak,  pártájuk fehér;  júniustól   nyíl­nak. A    növény    virágos,   leveles  hajtásai adják   a  drogot ;   fűszer  céljára  a  szá­rakról   a  virágot   és  a  levelet   lemor­zsolják. Beszáradási   aránya   kb. 5:1 .  A   drog    (Basilici herba)   0,02-0,5 %   illóolajat,   5% cseranyagot,   egy  glikozidát,    szaponint    és  keserűanyagot tartalmaz . Teáját   köhögés   csillapítására,   ideg­ nyugtatóul étvágyjavítóul  szélhajtóul, tejszaporítóul, vizelethajtóul iszák.   Külsőleg    toroköblítőül    és   kelé­sek   érlelésére  is  használják. A     bazsalikom háztartásokban        is ismert    fűszer,  amelyet    pástétomok,
mártások   és  saláták   ízesítésére   használnak.  A külföldi konzervés   likőr   ipar   egyre   nagyobb  mennyiségben   vásárolja   a   magyar
bazsalikomfűszert.   Illóolaját   az élelmiszeriparon   kívül   az   illatszeripar    is  felhasználja.  Termesztése.  Nálunk   a bazsalikom   zöld  színű,  kislevelű fajtá­ja  ismert;    illata,   zamata    kellemesebb      más    rokonfajokénál.
 Kertszerűen   megművelt,   tápanyagokban   gazdag   talajt   igényel.  Magját     április   első  felében  40—50     cm    sortávolságban      vetik állandó  helyére.  Aratása júliusban,  virágzása kezdetén történik
kb.  10 cm tarló meghagyásával. A kellően megszárított szárakról a  virágot   és   a   levélzetet   3—4  mm  lyukbőségű rostán  lemorzsol­ ják .  A  lemorzsolt    anyaghoz   került     szártörek   kiválogatása   cél­jából   az  anyagot    ismételten    átrostálják.   A   növény   rendszerint   másodszor   is   aratható .

Ánizs

   Közönséges       ánizs,   illatos  ánizs.   Pimpinella     anisum    L.   (Ani­sum    vvlgare   Hqffm.) .
   Az    ernyősvirágzatúak  (Umbelliferae)     családjába     tartozó ,    a Földközi-tenger mellékéről  származó,  nálunk termesztett ,  egy­ éves,   illatos   növény.  Szára 30—50 cm magas,  egyenes,  a virágzatban  elágazó,  gyér levelű.  Alsó  levelei hosszúnyelűek,  kerek   vese  alakúak   vagy   szé­
les tojásdadok,   mélyen  fűrészesek,   a   középsők   hármasak,   a   fel­ sők   szálasán   három részre  hasadtak . Virágzata   összetett   ernyő ;
a   virágok   aprók,   fehérek.   Termése   kettőskaszat,   amely   éretten 4—5   mm       hosszú,   körte   alakú,   szürkészöld   vagy      szürkésbarna
színű,  rövid   serteszőrökkel   sűrűn   borított .   A   két   résztermeske ritkán   válik   szét,  gyakran pedig   a kocsányrész   is rajtuk   marad .
5—5   hosszanti       bordájuk    alig  kiemelkedő,   inkább        csak   világos csíknak   látszik.   A   drog     (Anisifructus)    kellemes   jellemző     illatú, édeses     fűszeres   ízű. A növény júliusban virágzik, termése augusztusban, szeptem­berben   érik. Tartalmaz:   2 - 5 %      ( 8 0 -  90% anetoltartalmú) illó­ olajat,  10—30% zsírosolajat ,   kolint,   20 %   fehérjét,  cukrot   stb .  Emésztést serkentő, ét­  vágyjavító,            szélhajtó,  nyálkaoldó, görcsoldó,  epekiválasztást         elősegítő  és nyálkaoldó hatású tea­ keverékek       gyakran    alkal­mazott      alkotórésze.     Cse­ csemők     szélhajtó   teája. Háztartási      és  ipari  fű­szer. Likőrök és cukorkák ízesítésére    használják. Gyógyszerekhez    ízjavítóként   is   adják.    Szoptatóanyák     a   tejszaporító   hatását     dicsérik.   Az   illóolaját    a  likőr-   és cukoriparban, valamint   a   kozmetikai   iparban   főleg   szájápolók, szájvizek     és  fogkrémek      ízesítésére    használják.      Tetű    elleni  bedörzsölőszerekhez   és   háziállatok   férgeit   űző   szerekhez   is   adják.
   Az ánizsolaj tetemes anetoltartalmánál fogva  15   °C körüli hő­ mérsékleten   megdermed;   hidegebb  helyen   fehér,   kristályos   tömeggé   fagy.   E   tulajdonságánál   fogva   az   előállítást   is   kellő   óva­
tossággal   végzik,   a   lepárlásnál   a   hűtővizet   megfelelő   hőmérsék­letűre   állítják   be,   nehogy   az   olaj  a   hűtőcsőben   megdermedjen, aminek   következtében  a magas   gőznyomás   a   lepárló   üstöt   szét is   vetheti . Régebben        az  erősen     mérgező     hatású     foltos  bürök     (Conium
macvlatum   L.)   kettőskaszat   termése   is   drog   volt,   amely   külsőre majdnem  összetévesztésig   hasonlít   az  ánizs termésére.  Felületes kezeléssel előfordult, hogy a büröktermés az ánizshoz keveredett,
sőt   még    ánizstermés      helyett    is   kiadták .  A   bürök    ikerkaszatja kopasz,      bordái     erősen    kiemelkedők        ós   hullámos      lefutásúak. Olajtartói   nincsenek,   összedörzsölve            —   konintartalmánál   fog­va    —   kellemetlen      „egérszagú".     Termesztése.  Az ánizs melegigényes, ezért hazánk déli határai­  tól   a   Tiszántúlon   és  a Duna—Tisza közén legfeljebb   Mezőtúr  Kecskemét        vonaláig   elterülő,   jó   táperőben   levő   talajokon   ter­ meszthető  sikerrel.   A   magot   április   második   felében   25—30  cm sortávolságban        sor  jelző   vei  kell   elvetni.   Aratását     a  főernyők
teljes    érésekor     és   a  mellékernyők        érésének     kezdetekor       kell végezni.   Az   anyagot   utóérlelni,   majd   cséplése   után   szárítani   is keUKat.   holdanként   4—5   q   termés   várható .
   A   drog   (Betonicae   herba)   cseranyagot,  kovasavat,   szaponint,
kolint,    keserűanyagot,       egy   glikozidát,    kevés   illóolajat   stb.tartalmaz .  Teáját asztmás és hurutos bántalmak ellen használják. A népigyógyászatban       epilepszia   ellen  is  alkalmazzák.

Akác

Amerikából származó   közismert     fa,  amely   nálunk   is  kisebbnagyobb erdőségeket alkot, utak mellé és házak köré is szívesenültetik.   Fája  sokféleképpen   hasznosítható,  májusban nyíló illa­tos virágai pedig nem  csupán jó méhlegelőként,    hanem  gyógyteaként  is  megbecsültek.Az    akácvirágot      üde    nyílás­ban ,    a fürtöktől lefosztva   kell gyűjteni.   Csakis   a   fáról  szedett és  gondosan    megszárított,   ere­deti   fehér   színű  virágokból álló áru    értékesíthető.  Az   elnyílottan lehullott,  a fák alól felsepert virágok   értéktelenek,   mert   illa­tukat   és tetszetős  színüket   már elveszítették. Kb.     5   kg   frissen  gyűjtött , fürtjeiről   lefosztott   virágból  lesz  1   kg  száraz   áru. A drog   (Robiniae   vagy Acaciae flos)   robinin-   és ,    robigeninkámfort, kevés   illóolajat,   heliotropint,   linaloolt   és   még   többféle   aromás   anyagot   tartalmaz .Az   akácvirág   teája   köhögéscsillapító,   enyhe   hashajtó,   a   túl­zott   gyomorsavképzést     megakadályozó  hatású .  Teakeverékek­ben íz javítóul is alkalmazzák. Aromás anyagait az illatszer iparhasznosítja. Az   akácfa   kérgének   főzetét     helyenként      gyomorsavtúltengés, székrekedés, gyomor-   és    bélfekély   ellen   használják.   A   kéreg   alkalmazásában    óvatosság    ajánlatos,   mert   robin    és fazin    nevű   mérgező fehérjéket     is  tartalmaz!